Csillag - Star
HUNGARIAN PART
Gumicukorból. Szivárvány színben és gyümölcsös-tuttifruttis ízben. Ez a megvalósult álmok egyike. Szívmelengetően vidám, mint amikor az ember tudja, hogy aki mellé lefekszik egy újabb nehéz nap után, az teljes szívéből szereti. Amikor lehet bármilyen gondja, akkor is érzi, hogy van miért és van kiért felkelnie reggelente. Mert csodák igenis vannak. Forrest Gump Mamája is megmondta! :D
Túl kell élni az IC-t is, ami nem, nem egy új vírustörzs, csak a vonatok "királya". Az az egyetlen gond van vele, hogy bárki - és itt tényleg értsétek úgy, hogy BÁRKI - felszállhat rá és utazhat vele, akinek van pénze a jegyre. Lehet az egy 70éves ,,X-Faktor" jelölt, aki hangosan - és itt is szószerint kell ám érteni, hogy HANGOSAN - énekli, amit hallgat a fejhallgatójában és még fütyül is hozzá, ha éppen nem tudja a szöveget. Vagy lehet az egy kisbaba, vagy egy már-már óvodás korú gyermek, akit nem igazán vetettek még alá a nevelésnek nevezett, undorítóan megvetendő kényszernek. Pff. Pedig nálam bevált. :D
Esély. Munka. Lehetőség. Hivatás. Szenvedély. Tehetség. Élet.
A fiatal embereket figyelem sokszor és azt látom, hogy nincs gyökerük ebben a világban. Nincs igazi Életük, csak online. Nem ismerkednek igazi emberekkel vagy hasonszőrűekkel, csak böködnek és jelölgetnek, hogy növekedjen már az a nyomorult szám az ,,Ismerősök" búra alatt, mert hiszen csak akkor érnek valamit - bármit - ha ott legalább 500 tök ismeretlen fazon már van. Szánalmas. A lányok is, akik cserélgetik a profilképüket, amint látják, hogy másik droid társnőjük is váltott. A fiúk is, akik ott nézelődnek csajok után. Komám, ha csak így megy, az már régen rossz. Beteg egy világ, de itt kell boldogulnunk. Vagy bolondulnunk. .D
Nyomot hagyni magunk után. Nem csak egy gyermek által, hanem az Életünk által. Vajon hányan mondhatják el magukról, hogy a puszta tény, hogy éltek ezen a Földön, az boldoggá tett másokat? De őszintén ám! /az igazán kétségbeesettek most éppen odafordulnak a mellettük lévő droidhoz és megkérdezik:,,ugye legalább téged, szívem?"/ Na, igen. Inkább ezen kéne dolgozni, ahelyett, hogy másokat szapulnak. Buta kis férgek.
cső - nincs pardon
ENGLISH PART
Everything good that's ever happened to me came out of helping others. That is the only way to TRULY MADLY become HAPPY. :) That can be a star made of fruit flavoured gum or jelly. Yepp, THAT can be Heaven too. Depends on how you see things and how you make others see them too. :)
We are not afraid anymore. I am not afraid anymore. I wrote the 'First step' of my 'Heavy Bag Killer' trilogy to help as many people as I can. It's about Life and all the issues we have. 'Next step' is going to be even heavier if that is possible and you, Emma Watson, gave me a push to write it faster. Thank you, again.
I have so many great Women to look up to. Why? Because they stand up and stand out. With their whole lives. Mine has always been an outcast's Life but I loved it and embraced it as dirty and nasty as it was. Things change so are people. Let's give ourselves another chance! Men are not evil, they want to understand and love us! Most men are willing to change to make even their own Life a better place to be in.
#HeForShe is going to grow. I am here and willing to use my talent to spread the words & actions!
Best wishes,
KV