Varázslat
HUNGARIAN PART
Egy tanmese, amit ma hallottam, de tegnapra is illik. Mindenkinek, őszinte Szeretettel:
,,A varázslatos fa
Volt egyszer egy szegény ember, aki gondterhelten bandukolt az erdő szélén. Amikor elfáradt, leült pihenni, és a hátát egy fának támasztotta. Ekkor még nem tudta, milyen fát választott. Különös, mágikus fa volt ez. Olyan fa, ami minden kívánságát teljesíti annak, aki hozzá ér. A vándor először arra gondolt, milyen jó lenne most egy pohár víz. Hirtelen azon vette észre magát, hogy egy pohár kristálytiszta víz van a kezében. Meglepetten nézte, vizsgálgatta, még meg is szagolta. Végül úgy döntött, hogy nem lehet veszélyes, és megitta. Aztán megéhezett, és valami ennivalót kívánt. Az étel ugyanolyan hirtelen és bámulatos módon jelent meg előtte, mint a víz.
„Úgy látszik, teljesülnek a kívánságaim!” - gondolta meglepetten.
Most már hangosan mondta ki:
„Akkor hát szeretnék egy gyönyörű házat!”
Az előtte lévő völgyben megjelent a ház. Arcán széles mosollyal szolgákat kívánt, akik a háznak gondját viseljék. Amint ezek is megjelentek, úgy érezte, hihetetlen erővel áldotta meg az Úr. Kívánt hát magának egy gyönyörű szép és rendkívül intelligens asszonyt, akivel szerencséjét megoszthatja.
Amikor ez is valóra vált, meglepődve szólt a nőhöz:
”Várj csak egy kicsit! Mi történik itt? Nekem nincs ilyen szerencsém! Ez velem nem történhet meg!”
Abban a pillanatban, hogy ezeket a szavakat kimondta, minden eltűnt.
„Tudtam” - mondta, és megrázta a fejét.
Azután felállt, és gondterhelten bandukolt tovább az erdő szélén.
A tanulság: A sikertelenség legnagyobb oka a hitetlenség. Az emberek 90%-a minden lehetőségben a problémát látja. A maradék 10% minden problémában a lehetőséget keresi. A kérdés: Te melyik csoportba tartozol?"
Érdemes hinni abban, hogy feladattal születtünk és hogy ezt a feladatot végre kell hajtanunk. Mindenkinek van hivatása, más és más. Aki már régóta tudja és műveli is, az a legfejlettebb lélek; aki nemrég tudta meg és műveli, az a legfejlődőképesebb; aki pedig még se nem tudja - se nem műveli, annak sincs miért aggódnia, mert amíg csak élünk folyamatosan változunk és esélyeket kapunk. Ez így van rendjén, így természetes.
Menni kell előre, mert bármilyen akadály jön, az csak azért van, hogy segítsen előrébb jutnunk. Segítsen látnunk olyan dolgokat, amiket eddig eltakart a szemünk elől valami. A lényeg a hit és a küzdelem. Kiállni magunkért bármi áron. Mert már tudjuk, hogy mit érünk és milyen emberek vagyunk.
cső - tanulság