Vissza a jelenbe!
Most, hogy láttam a #TheWalkingDead 4.évadának befejező részét, kielemeztem és kiírtam magamból a megfelelő fórumokon majd' mindent, most már készen állok, hogy visszatérjek a jelenbe, Pécsre. :D
Mert zajlik itt is ám az Élet rendesen, azt hiszem van bőven mit megemlíteni. Kezdetnek mindjárt azt, hogy NEM kevesebb a munkanélküli Pécsett, ugyanúgy NEM, ahogy Budapesten sem. A munkaügyi központok adatai hamisak, már amennyiben egyáltalán tényleg megkérdezik őket azok az "újságírók", akik a valótlan cikkeket megírják. A napokban jártam ugyanis mind a Rákóczi úti NAV-nál, mind pedig a Zrínyi utcai munkaügyi központban, láttam és hallottam, ami a valóság: a fiatal emberek, mint jómagam /25-35/, azon gondolkodnak, hogy mihez kezdjenek, hová forduljanak, mert tettre készek és dolgozni akarnak egy olyan munkahelyen, ahol a képességüknek/képességeiknek és tehetségüknek is egyaránt helye van. Ahol a fizetés is megfelelő és van lehetőség fejlődésre, haladásra. Mert telnek-múlnak az évek és ha itthon nincs lehetőség, akkor bizony az ember megy, mert menni kell, mert akar valamit ettől az Élettől, mert tudni akarja, hogy van esély, hogy nem hiába született, hogy létezik egy munkahely, ahol elismerik, ahová szívesen megy be, mert valóban tesz valamit, mert tényleg szükség van rá, mert nélküle nem megy előre a gépezet.
Pia. Alkohol. Ivászat. Lerészegedés. Búfelejtés. Ünneplés. Koccintás. Kocsma. Pub. Lazulás. Társaság. Buli. Ez az Élet része és aki nem így tekint rá, az képmutató. Igenis van határ, van limit. Mindenkinél eljön, előbb vagy utóbb. Mert mind megtudjuk, hogy mit bírunk, hogy meddig szórakoztató és mikortól kínos. Hogy meddig önfeledt és jókedvű, és mikortól pusztító és keserű. Hogy egyre korábban kezdjük és egyre később állunk le, ha egyáltalán leállunk? Ez sajnos igaz. Már a 80-as évek szülöttei között is sok alkoholista volt-van és lesz is, de a 90-es évek gyermekei, na meg a 2000-es évek elejének bébijei is veszélyben vannak. Mert a gépek nevelték fel őket és nevelik a mai napig. Géppel kelnek és géppel fekszenek, mert ezt szokták meg, ez "élteti" őket. De a benső itt sem hallgat, itt is sikít, hogy ,,ébredj már magadra, te szerencsétlen árva!", így nem lesz se csajod-se pasid, se munkád, se hobbid, se barátaid! Mármint IGAZI BARÁTAID, akik valóban melletted vannak és nem csak a gépen, az Életben is! Azért isznak, mert olcsóbb, könnyebben elérhető és kisebb a büntetés is, ha tetten érik őket. Ezek tények. Az Élet sokszor szar és nehéz és kibírhatatlan és elviselhetetlen és kilátástalan és fáj és vérzik és törött. Inni kell, mert az segít. Aztán inni kell, mert az mégsem segített és ez borzasztó. Aztán inni kell, mert már az összes tükör előtt lehajtják a fejüket. Aztán inni kell, mert "lazítani" kell a szorításon. Aztán inni kell, mert a szorítás csak erősebb lett. Aztán inni kell, mert már úgyis ,,minden mindegy". Aztán inni kell, mert nem az. Nagyon nem.
Csak az akarat az, ami ilyenkor segít. A személyiség ereje, már akinek van olyan. Mármint személyisége. Mert aki követi a csordát, aki azt bégeti, amit mindenki, annak nincsen. Az csak egy báb, egy tucat, egy átlag, egy senki, egy olyan lény, aki csak akkor érzi, hogy él, ha a többiek között van és melegítik egymást. Persze akad itt is magyarázás, hogy a szülők hibája, a suli hibája, az exek hibája és még sorolhatnánk. De a lényeg akkor is csak ugyanaz marad: akinek van öntudata, céljai és akarata, az bármekkora kupac szarból ki tud mászni, sokszor teljesen egyedül is. Mert az Életben folyamatosan tesztelnek minket. Nincs szünet, nincs pihenő. A tét pedig mindig egyre magasabb. Dönteni kell és cselekedni, mert aki vár, az nagy szamár.
Vannak témák, amiket igenis feszegetni kell és bele kell vágni abba a pacekba, ha tetszik - ha nem. Ilyen a munkanélküliség és az alkoholizmus is. Mert jelen vannak és egyre fiatalabb a korosztály, akiket érintenek. Vajon erről miért nem gondoskodik egyik kormány sem, egyik párt sem, egyik híresség/celebritás sem, akinek pedig számít a szava? Pedig a jelen és a jövő ezeknek a fiataloknak a kezében van. Érdemes lenne ebbe belegondolni, már aki szokott egyáltalán gondolkodni. Segíteni kell nekik, célt kell adni az Életüknek, mert így csak alszanak, esznek, szarnak és basznak. Megvan persze ennek is a "romantikája", de ezért érdemes élni? Őszintén! Nem hiszem.
Minden rendben velem, csak kihoz sokszor a sodromból, amiket magam körül látok és hallok. Mert ha valakinek, hát nekem kemény Életem volt és mégsem vagyok ott, ahol ezek a gyerekek /11-21/, vagy ahová a japán 'shinkansen' csúcssebességével tartanak. Dühös vagyok, mert még nem késő, lehet és kell is segíteni nekik! De ehhez én egyedül nagyon kevés vagyok.
Pécsett ugyanaz a helyzet, mint Budapesten, semmivel sem jobb vagy rosszabb. A fiatalok ijesztőek és sekélyesek, buták és önzőek. Mert senki sem törődik velük és senkinek sem elég fontosak ahhoz, hogy nevelje őket. Vannak kivételek, persze, de sajnos többen vannak, akik a csordát választották és arra mennek, amerre ki van taposva az út. Hogy az vágóhídhoz vagy mocsárhoz vezet? Kit érdekel? Amíg odaérnek /és baromi gyorsan odaérnek ám/, addig legalább jól szórakoznak. Ez a helyzet.
cső - pécsi blues